Ott állt a dombtetőn, oly magányosan
Nem tudta, merre jár, s hogy éjszaka van
Nem hallott ő már hangokat, nem érzett múló vágyakat
Nem gondolt semmit sem, állt csendesen
Körötte elmosódott már minden
Ott állt a dombtetőn, mint a néma táj
Bíborba öltözött a hajnalmadár
A lába mozdult, oh, hová, elmenni messze bárhová
Nem gondolt semmit sem, ment csendesen
És lassan eltűnt a semmiben
Kerüld a dombtetőt, ne menj oda
A völgyben van helyed, vár itt ezer csoda
Vár itt a zöld mező, jobb lesz neked
Letörli itt a dal rólad a könnyeket
Hallgasd meg a dalt ITT