Az egykori Református Gimnázium főigazgatója, Árvai Gyula néhány évvel Szécsi Pál felett járt az akkori Dózsa gimnáziumban.
– Számomra örök anekdota marad, hogy az ország egyik legnépszerűbb énekese hogyan nem került be egy vidéki kisváros kórusába. Történt, hogy abban az időben a gimnáziumnak híres énekkara volt, műsoraival járta az országot. A kórusvezető az elballagó diákok miatt minden évben tagtoborzót tartott. 1959-ben Pali sem kerülhette el a meghallgatást. Minden újoncnak ugyanazt a gyermekdalt kellett elénekelnie, mégpedig a „Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol”-t. Amikor Palira került a sor, s nekikezdett, a kórusvezető azonnal leállította, kizavarta a teremből, s utána kiáltott: „Nehogy bármikor közelébe kerüljön az énekkarnak, mert ilyen hanggal csak brekegni lehet!”. Mi megijedtünk a kiabálástól, de Pali csak mosolygott, vélem azért, mert nem akart kórustag lenni, ezért szándékosan énekelt torz, hamis hangon – mesélte az esetet Árvai Gyula.
Forrás: szoljon.hu