Gergely Róbert óriási sikerű koncertet adott a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban szombat este Hódmezővásárhelyen, Szécsi Pál szerelmes dalait tárta a közönség elé emléket és, mély érzelmeket ébresztve a megjelentekben.
Szécsi Pál kiadványok, érdekességek ITT.
Lájk lent, ha kedveled Szécsi Pál előadását.
Gergely Róbert színész-énekes az egyik olyan előadó ma Magyarországon, aki Szécsi Pál emlékét dalain keresztül őrzi meg. Szécsi Pál Gedeon bácsi című dalát fiatalok is feldolgozzák, a nagy előd repertoárjában szinte csak örök érvényű dalok szerepelnek.
Gergely Róbert hozzátette, hogy ez a stílus ma már nem modern és nem korszerű, de azok a szövegek, amiket Szécsi Pál írt, még mindig sokatmondóak a mai kor embere számára is. A Gedeon bácsi, a slágerszerű Karolina, és a Szereted-e még című dalok mind elhangzottak. A Szécsi Pál dalait felvonultató előadással hosszú éveken keresztül járták az országot színész kollégákkal telt ház előtt.
Szécsi Pál sorstragédiája az, hogy ha bajban volt, mindig el szerette volna dobni az életét. Visszanyúlt nagy szerelmekhez, hogy mentsék ki őt ebből az állapotból, sok szerelmes dala is ilyenkor született. Az egész estét áthatotta az emlék, Gergely Róbert pedig fantasztikus, energikus előadásával elvarázsolta a nézőket.
Forrás: http://promenad.hu/
